Hétfői vers 14.

ISMERETLEN SZANSZKRIT KÖLTŐ:
KAMASZFIÚ ÉS AZ ASSZONY

A fiú fekszik, a nő melléje ül az ágyra:

oly jó a

beszélgetés

ölelkezés előtt, a szép szavak, miktől

az asszony

lelke felderül,

nem csak a szokványos birkózás és a monoton

izzadt

vajköpülés

két láb között, de a taknyos kölyök

elaludt már,

felkelthetetlenül.

Hétfői vers 13.

Robert Herrick: 

A venyige

Azt álmodtam éjjel, hogy testem

átváltozott: szőlőtő lettem,

rügyet neveltem, lombot, szárat,

s beleptem velük Lúciámat,

indáimmal combját és pöttöm

lábát is átöleltem többször,

majd sok mohó, de lágy kacsommal

hátulját is magához fontam,

koszorúnak sok zöldessárga

fürtöt aggattam homlokára,

míg úgy állt mellettem a drága

lány, mint venyigék közt mezítlen,

fiatal, ittas bacchus isten.

Csavarodó indákkal közben

kezét-lábát is megkötöztem,

hogy zsákmányommá lett a rablány

minden testrésze: s mikor aztán

levéllel fedtem ama részét,

mit másnak nem mutat a szépség,

kirázott a gyors kéj, s egyszerre

nem voltam többé puha, szende,

jámbor venyige: sokat akaró

vesszőm felállt, mint a szőlőkaró.

(Faludy György fordítása )

Hétfői vers 12.

József Attila: Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,

Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,

Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.

Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,

Csak szép játék vagy, összetörlek,

Fényét veszem nagy, szép szemednek.

- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,

Hiába minden álszemérem,

Hiába minden. Ölbe kaplak:

Harapj, harapj, vagy én haraplak!

1923. jan. 1.

Hétfői vers 6.

John Donne:
A Szerelem Uzsorája

Minden óráért, mit meghagysz nekem,

Ó, szerelem

Uzsorás istene, végy húszat el,

Ha félig ősz lesz már e barna fej;

Addig legyen testem az úr, legyek,

Ki jár, pihen, lányt ejt meg, bír s feled;

Tavaly megunt nőt öleljek, miként

Új szerzeményt.

Kapjak vetélytársnak írt levelet,

S reggel legyek

Éji légyottra kész; a szobalányt

Hozzam fel a hölgynek mentség gyanánt;

A kéjbe se szeressek bele még;

Vadvirágok, udvari csemegék

A városi portékák közt könnyedén

Csapongjak én.

Jó vásár ez; ha vénkoromban űz

Szerelmi tűz,

Ha győzni vágysz, s búm, szégyenem talán,

Mit hőn kívánsz, majd akkor csapj le rám.

Akkor tombolj, szabd meg a szerelem

Tárgyát, fokát, s hogy vajon mit terem;

Kímélj hát; nőt, ki majd vénen szeret,

Elszenvedek.

(fordította: Kálnoky László)

Hétfői vers 4.

François Villon (Faludy György átköltésében)
KERÍTŐBALLADA VILLONRÓL ÉS KÖVÉR MARGOT-JÁRÓL

Persze: pukkadnak a párizsi polgárok,
mióta hírlik, hogy egy lánnyal járok, 
ki az utcáról tartja el magát. 
De a kis dögöt nagyon szeretem, 
ingét megvarrom, ágyát megvetem 
és megkefélem este a haját; 
bort hozok a kocsmából, a kútról vizet, 
s ha egy vendég jön, aki jól fizet: 
a hátsó ajtón diszkréten távozom, 
hogy a gavallérok és a tiszt urak, 
mint a mennyben, úgy érezzék maguk 
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

Persze, gyakran beköszönt a nyomor.
Ilyenkor Margót látni sem tudom,
gyűlölöm, mint a kést, a vérem forr,
belérúgok és a haját húzom,
Józsefre s Máriára esküszöm,
hogy holnap reggelig agyonütöm,
ha nem lesz pénz - zálogházba teszem
ruháit és ha nincsen, mit egyem:
káromkodom, míg a gyomrom korog,
ő meg a szoba sarkában kuporog,
s ilyenkor napestig pofozkodunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

Aztán egyszerre pénz áll a konyhára,
mert hirtelen nagy lett a forgalom,
vagy én találkoztam a Bac utcában,
avagy a Montmartre-i domboldalon
egy bitanggal, ki meglógott a cehhel...
S kövér Margóm akkor megint a régi,
combomra csap és arcunk felderül,
lefekszünk, s én egy dalt trillázok néki,
ahogy ez a legjobb férfinak
száz évben is csak egyszer sikerül.
És aztán másnap estig horkolunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

AJÁNLÁS:

Kik ezeket a sorokat olvassátok,
gavallérok, urak és kapitányok,
jegyezzétek meg: ha egy lányt kívántok,
ki az ágyban mindenre kapható,
szolgálatotokra készen, itt vagyunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

Hétfői vers 2.

Csillag Tamás
Rózsaroncsok a hóban

Pulóveremben női illat, rózsaroncsok a hóban:
ma valahogy megközelíthetőbb az égbolt.
…ma valahogy nem tudom szégyellni magam.
Hetek óta meztelen utakra vágyom,
végső nyolcast repülő, májusi darazsakra,
de bármerre nézek, csak hó, csak ez a hálátlan,
megszokható hóesés.

Most kellene kiabálnom! Most kellene
túlkiabálni az autók gyulladt torokhangjait,
számon egy megszerethető nő nevével,
számon megtalált életemmel

én már nem tudok többet mondani neked.
Most ne hagyj egyedül.

Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.